Fókuszban a tanulás 1. – Nyelvtanulás válság idején

nyelvtanulás

Néhány hónappal ezelőtt én is beálltam újra a nyelvtanulók sorába, és idegen nyelv tanulásra vettem rá magamat, úgy döntöttem, felfrissítem nagyon mélyen – még annál is mélyebben – szunnyadó német nyelvtudásomat.

Először akkor kezdtem bele hosszú idő után, amikor a Neurolanguage® coach képesítésemet évekkel ezelőtt megszereztem. A kurzus során sokat foglalkoztunk az agyunk plaszticitásával (agyunk egész életünkön át tartó fejlődési képessége) is, és egészen elbűvölt ez a képesség, amivel mindannyian rendelkezünk. Már akkoriban azonnal belevágtam a németbe, de sajnos nem tudtam rendszeresen foglalkozni a nyelvtanulással, most viszont úgy éreztem, elérkezett az idő a folytatáshoz.

Március-április környékén éreztem ismét, hogy eljött az én időm – vajon ki tudja, miért? -, és ezúttal ki is tartottam a mai napig. A duolingo alkalmazást hívtam segítségül, és már majdnem 120 napja folyamatosan, egyetlen napot sem kihagyva tanulok és gyakorlok.

Két okból is örülök, hogy belevágtam a nyelvtanulásba: naponta – minden reggel és este – tréningezem az agyamat, és minden nap újabb nyelvtani jelenséget, szavakat tanulok és gyakorlok.

Emellett természetesen több egyéb pozitív hozadéka is van a dolognak:

1. sokkal inkább átérzem az engem felkereső nyelvtanulók problémáit, gondjait és blokkjait a nyelvtanulás során, mert én is hasonló cipőben járok.

2. és úgy érzem, ezzel sokat teszek magamért is, azért, hogy válságban se adjam át magamat a fásultságnak, a kilátástalanságnak, hiszen terveim vannak, és ezeket szeretném megvalósítani is.

Napjainkban az élet szinte minden területen jelentős változásokkal és kihívásokkal találhatod szemben magadat, ezeket azonban – ha sikerül egy másik, pozitívabb nézőpontból tekinteni a dolgokra -, akár az előnyödre is fordíthatod.

Fontos, hogy legyenek terveid és kitűzött céljaid a jövőre is, amelynek része lehet a nyelvtanulás vagy a meglévő nyelvtudás fejlesztése.

Na, de miért pont nyelvtanulással foglalkozz válság idején?

A válság nem tart örökké, és az idegen nyelvek magas szintű ismerete mindig növelni fogja a hitelességedet a nemzetközi piacon: komolyabban vesznek, ha képes vagy hatékonyan kommunikálni.

A hatékony kommunikáció képessége azonban többet, sokkal többet jelent annál, minthogy egy kávézóban süteményt vásárolsz vagy egy spanyol hotelben szállodai szobát foglalsz.

Ha újabb üzleti kapcsolatokat akarsz kiépíteni vagy fenn szeretnéd tartani a régieket, ha jobban meg akarod érteni a külföldi piacot, szerződéseket akarsz kötni, sokkal többre van szükséged annál, mint hogy “magabiztosan” vagy “folyékonyan” beszélj egy idegen nyelvet.

A válság idején történő tanulás arról is szól, hogy újfajta, alternatív gondolkodásmódot alakíts ki, lelassíts és tudatosabb legyél. Ilyenkor érdemes több időt szánnod a tanulásra, az idegennyelv tanulásra is.

Boost Your Speaking Skills angol beszélgetős órák kávé mellett

Szeretnéd megtartani megszerzett angoltudásodat? Esetleg csiszolnál is rajta, hogy külföldön is kipróbáld magad? Mit szólnál ahhoz, ha mindezt egy csésze virtuális tea vagy kávé mellett tehetnéd?

Beszélgetős óráimon aktívan használod az angolt, elsajátítod a csevegés művészetét, megtanulsz udvarias és modern fordulatokat és kifejezéseket használni, figyelni a másikra, érdeklődő kérdéseket feltenni, s így hamarosan szuper beszélgetőtárs válik belőled angolul is.

Begyakorlod a hétköznapi és üzleti élet leggyakoribb szituációit, képes leszel hozzászólni aktuális és “hot” napi témákhoz, gyakorlatias nyelvtudást szerzel, amely birtokában nem keresgéled többé a szavakat, elfelejtheted a gyomorgörcsöt, mert megtanulod, hogyan kell körül írni, másként kifejezni, elmagyarázni, és többé nem gondolod agyon a válaszaidat, mert azok – a gyakorlásnak köszönhetően – maguktól jönnek.

Milyen témákról beszélgethetünk? Ez csak tőled függ!

Feldolgozhatunk aktuális témákat újságcikkek – BBC, CNN, stb. – alapján, Bebzélhetünk kulturális témákról: könyvekről, filmekről, utazásról, gyakorolhatod a vélemény kifejezését, az egyetértést, az udvarias kérdéseket és fordulatokat, a small talk-ot, de beszélgethetünk a vállalkozásodról, cégedről vagy coaching kérdésekről is.

Ugye jól hangzik?

További infóért, kattints IDE!

#brainfriendlylearning #tanuljkönnyedén #idegennyelv #nyelvtanulás #languagelearning #angol #english #foreignlanguages

Ha tetszett oszd meg:

Hasonló bejegyzések