Találkozásom az üzleti angollal a 90-es években

üzleti angol

Őszinte leszek.

Amikor először kezdtem üzleti angolt tanítani, azt se tudtam, eszik-e vagy isszák. Úgy pottyantam az ESP azaz English for Specific Purposes (nemes egyszerűséggel szakmai nyelvi angolnak lehetne nevezni, mert egy-egy szakterület nyelvét oktatjuk, és ide tartozik az üzleti angol is) világába, mint légy a tejbe a kilencvenes években. A hab a tortán pedig, hogy nem is üzleti angollal kezdtem – ami kellemes átmenet lehetett volna az általános angol felől -, hanem kőkemény műszaki szaknyelv oktatásával a Malévnál.

Mi volt előtte, és miért jelentett akkora ugrást?

Általános angol kurzuskönyvekből oktattam, amelynek egy Arthur nevű angol fiú volt a főszereplője, és volt még a Streamline-sorozat, szóval ehhez képest jelentős változás volt az ESP.

De nem sokat gondolkodtam, meg sem fordult a fejemben, hogy ne tudnám vagy ne akarnám oktatni, hiszen erős, megbízható alap angoltudással rendelkeztem, így erre már „csak” rá kellett építeni a szaknyelvet. És persze a Malév is vonzott, a repülés csoda világa.

Amikor elindult a tanfolyam, kiderült, hogy a reptérre kell kijárnom, mert ott lesznek az órák a Malév oktatási központjában, ami a régi 1. terminál bejáratának közelében volt, nagy örömömre a kifutópálya mellett. Mivel az óráim véletlenül éppen jó időben voltak, szinte minden nap láthattam az oktatási központ ablakából, ahogy a British Airways londoni járatai landolnak.

Ez természetesen hatalmas lelkesedéssel töltött el, és lendületet is adott, mert be kell vallanom, fontos volt, hogy a sokféle csavar, gomb és alkatrész nevének magolása közepette nekem is jusson valami a jóból. Legalább a gyönyörű repülőgépek látványa és persze hangja kárpótolt a néha kissé száraz tananyagért.

Nem mondom, hogy könnyű kezdet volt, de maradtak örökre emlékezetes pillanatok. Mint például a pilótavizsga, amelyen részt vehettem, bár egész úton Budapest és Miskolc között – amit többször is meg kellett tennünk oda-vissza – rémesen rosszul voltam a többszöri átstartolás gyakorlása miatt.

Mindent egybevetve szerencsésnek tartom magamat, hogy ilyen módon indultam el a szakmai, majd üzleti angol oktatásával. És szerencsére voltak jó angol kiadványok és szakmai nyelvkönyvek, amikből oktattam, így egy kis önszorgalommal, otthoni munkával, szótározással, sikerült felhozni magamat az elvárt szintre.

Az erős kezdés után pedig folyamatosan jöttek a szakmai, üzleti angol tanfolyamok az életembe: tanítottam „sima” üzleti angolt, távközlési angolt (ebben a témában még tankönyveket is szerkesztettem), idegenforgalmi szaknyelvet, banki nyelvet, orvosi angolt, így egy idő elteltével csak ezen a területen oktattam, és meg is szerettem.

Egy idő múlva azután már csak távközlési és üzleti angolt tanítottam, amennyire lehetett próbáltam szakosodni, hogy ne kelljen annyira szétaprózni az energiámat. Ennek a híve vagyok azóta is, ezért foglalkozom régóta már csak üzleti és szakmai (gazdasági) angol oktatásával, elvétve vállalok általános angoltanítást.

Szeretem az üzleti angol világát, mert dolgoztam vállalatnál, ezért jól ismerem azokat a területeket, ahonnak a tanítványaim érkeznek, és azokat a problémákat is, amelynek a megoldásához segítséget kérnek tőlem.

A legtöbb személyes tapasztalatot egy szoftverfejlesztő cégnél szereztem, így közel áll hozzám az IT, a számítógépes ipar, az üzleti elemzés nyelve, de szívesen foglalkozom banki, sales, marketing vagy biztosítás területén dolgozó szakemberekkel is.

E területeken szerzett tudásomat és tapasztalatomat gyűjtöttem össze és öntöttem letölthető e-könyv formátumba, hogy azok is frissen és naprakészen tarthassák tudásukat, akiknek nagyon kevés a szabad ideje.

Egyelőre három e-könyv csomag érhető el: angol állásinterjú felkészítés, grafikonelemzés angolul és prezentációtechnika angolul területén, de terveim között szerepel a angol nyelvű tárgyalástechnika, IT angol és egyszerűsített üzleti angol e-könyvek megalkotása is.

A letölthető könyvek mellett szívügyem a személyes egyéni mentorálás, amellyel különösen szívesen foglalkozom. Ennek során jelentős szerephez jutnak az üzleti angol témára fókuszáló feladatlapok és a tanulóim önálló munkája, mert ahogy olastam valahol, a tanár csak az ajtót nyitja ki a tanítványa előtt, az úton neki kell végighaladnia.

A folytatásban: A kellemeset a hasznossal! – Hogyan tartottam üzleti angol tanfolyamokat a Balatonnál a 2000-es évek elején

Ha tetszett oszd meg:

Hasonló bejegyzések